2014. október 19., vasárnap

Baviphat Kollekció

Elég zsírosodó bőröm van a T vonalban, viszont oldalt pedig száraz, vízhiányos, úgyhogy állandó krémkeresésben vagyok. Amikor elkezdtem ebay-en garázdálkodni abban az időben találtam rá a kremmania.hu  weboldalra is. Ott olvastam először a Baviphat krémekről és a koreai kozmetikumokról. Próba cseresznye rendeltem egyet az ebay-en, akkor még nem voltam regisztrált felhasználó így egy kollégámat kértem meg. Sajnos utána elkapott a gépszíj, de ez egy másik történet. :) 

Szépen sorban 3 db Baviphat terméket rendeltem, név szerint Baviphat AC Terapy Éjszakai krém, majd következet a Baviphat Peach Peeling, majd a végén a Szőlős Ránccsökkentő ime:



Hozzáteszem ezeket a krémeket itthon is be lehet szerezni a bbkrem.hu oldalon, akik kifejezetten a koreai kozmetikumokra szakosodtak. Egyrészt én ráértem kivárni azt a 3-4 hetet, másrészt pedig szerintem kicsit drága itthon. Elvileg már nem gyártják ezeket, de szerintem még jó pár hónapig be lehet szerezni.

Első benyomásom az volt, hogy már a külseje miatt megérte megvenni, nagyon cuki, amikor kinyitottam a dobozokat akkor az mindegyiknek nagyon jó illata volt. Úgy döntöttem, hogy mindegyik megér egy külön posztot, úgyhogy külön-külön fogok róla írni.Az almás és a barackos népszerű a bloggerek körében többen írtak már róla, a szőlős kevésbé ismert, de szerintem minden vélemény hasznos, ha az ember nem mindennapi kozmetikumot akar venni. Úgyhogy hamarosan jönnek a postok.  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése